HITVALLÁSUNK

1. Isten
Hisszük, hogy van egy láthatatlan, örökkévaló Isten, aki valóságos, élő személy, szellemi lény, a mindenség teremtője, fenntartója és kormányzó Ura. Hisszük, hogy Isten jó: tökéletesen szent és igaz, ugyanakkor maga a szeretet. Egyedül Őt illeti imádat és hódoló tisztelet, Ő méltó teljes szeretetünkre és engedelmességünkre.

2. Szentháromság
Hisszük, hogy egyetlen Isten van, aki három egylényegű és azonos dicsőségű személyben létezik: Ő az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Szellem Isten tökéletes és oszthatatlan egysége.

3. Szentírás
Hisszük, hogy a Biblia (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyve) Isten ihletett kinyilatkoztatása az emberiség számára, ezért annak tartalma hitünk és mindennapi életünk alapja. Az az egyedüli isteni mérce, amely minden igazságra, hitre, egyéni- és közösségi életgyakorlatra nézve a legfőbb tekintély.

4. Az ember

…eredete
Hisszük, hogy az embert Isten teremtette a saját képére és hasonlóságára – anyagi testben lakó, önálló személyiséggel (tudatos gondolkodással, az eseményekre reagáló érzelmekkel és szabad, felelős döntéshozó képességgel) rendelkező erkölcsi-szellemi lénnyé – azzal a céllal, hogy önmagával örökké tartó szeretet-közösségbe vonja.

…bukása 
Hisszük, hogy az ember szabad döntésével elfordult Teremtőjétől, aminek következtében belépett a bűn a világba. A bűn az egész emberiséget megrontotta, elszakította Istentől és kiszolgáltatta Sátán uralmának. A bűn a gyökere az emberiség minden problémájának. 

…egyetemes bűnössége 
Hisszük, hogy minden ember bűnös, vétkezik Isten örökérvényű szellemi- és erkölcsi törvényei ellen, ezért mindenki viseli a bűn terhét és következményeit.

…elveszett állapota
Hisszük, hogy az ember bűnösen nem léphet a szent Isten jelenlétébe, ezért ebben az állapotában örökre elveszett, mert nélkülöznie kell az Ő dicsőségét.

5. Jézus Krisztus
Hisszük, hogy Isten örökkévaló Fia testet öltve emberré lett a Názáreti Jézus személyében. Bűntelen életet élt, önként, szeretetből meghalt a kereszten az egész világ bűneiért, majd feltámadt a halálból így szerezve megváltást számunkra. Ő a próféták által előre megígért Messiás.

6. Üdvösség
Hisszük, hogy a bűnből és annak következményeiből való szabadulás (az üdvösség) kizárólag Jézus Krisztuson keresztül lehetséges, nem érdemek alapján, hanem kegyelemből, az ő személyének és megváltásának hittel történő elfogadása által.

7. Megtérés
Hisszük, hogy minden ember személyes felelőssége, hogy elforduljon bűneitől és hitetlenségétől, elfogadja Jézus Krisztust Megváltójának és Urának, és szívből odaszánja magát Istennek.

8. Hitvalló bemerítés
Hisszük, hogy a megtérő ember úgy tud Krisztusban új életet kezdeni, ha az Őbelé vetett hite alapján bemerítkezik az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevébe. Amikor a teljes víz alá merítésben azonosul Jézus Krisztus helyettesítő halálával, eltemetésével és feltámadásával, bűnei eltöröltetnek, régi élete lezárul, és Isten gyermekévé, az új szövetség részesévé válik.

9. Megigazulás
Hisszük, hogy Isten az őszintén megtérő embert – Jézus Krisztus áldozatára való tekintettel – cselekedeteitől függetlenül elfogadja, kegyelemből felmenti bűneinek ítélete alól és vétkei ellenére Krisztus igazságában részesíti.  

10. Újjászületés
Hisszük, hogy a Krisztusban hívő, megtérő és bemerítkező embert Isten kegyelemből újjászüli. Az újjászületés az a természetfölötti változás, amit Isten az ő igéje és a Szent Szellem által visz véghez az ember bensejében, hogy új, krisztusi emberré tegye. Az újjászületésben a hívő szelleme újra összekapcsolódik Istennel, lénye az Ő befolyása alá kerül, így képessé válik rá, hogy a bűn erejét legyőzve Neki tetsző életet éljen. Az újjászületésre minden embernek szüksége van, mert csak így képes bűntől szabad életet élni, és csak így léphet be Isten országába.

11. Kegyelem
Hisszük, hogy a Krisztusban elnyert üdvösséget nem veszíthetjük el a vétkeink, kudarcaink vagy érdemtelenségünk miatt. Ahogy az üdvösséget Isten kegyelméből, hit által nyertük el, úgy Isten kegyelméből, hit által is marad meg az számunkra. Mindaddig, amíg Jézus Krisztusra bízzuk magunkat, Isten érdemeinktől független jóakarata megtart bennünket és a javunkat munkálja.   

12. Szent Szellem személye és munkája
Hisszük, hogy Isten jelenlétét a Szent Szellem hordozza a világban. Ő az, aki az embert bűnösségéről meggyőzi, Krisztushoz vonzza, majd a szívébe költözve gyümölcseivel és ajándékaival képessé teszi, hogy Isten dicsőségére, az Ő eszközeként éljen. 

13. Beteljesedés Szent Szellemmel és karizmák
Hisszük, hogy minden Krisztust követő embernek szüksége van rá, hogy új élete kezdetén, majd azt követően rendszeresen megteljen Szent Szellemmel, mert így kaphat isteni erőt, hogy teljesítse küldetését az Egyházban és a világban. Hisszük, hogy a Szent Szellem által ma is ugyanazok a természetfölötti erők és megnyilvánulások működnek, mint a bibliai időkben, igényeljük ezeket és teret biztosítunk számukra. 

14. Egyház és gyülekezet
Hisszük, hogy a Krisztusban hívő, megtért és újjászületett emberek közössége az Egyház, amely nem azonos egyetlen földi szervezettel sem, átível téren és időn. Az Egyház helyi hitvalló közösségeken keresztül válik láthatóvá és képviseli Krisztust a földön.

15. Összegyülekezés Jézus nevében
Hisszük, hogy Jézus Krisztus újjászületett követőinek rendszeres egybegyűlése Isten kifejezett akarata. Összejöveteleiken – létszámtól függetlenül – maga az Úr is jelen van a Szent Szellem által. Az összejövetelek célja éppen ez: találkozás és valóságos közösség megélése Jézus Krisztussal és egymással. Az újszövetségi istentiszteletek lehetséges elemei: az ige hirdetése és hallgatása, Isten dicsőítése és imádata, imádkozás, személyes megtapasztalások és üzenetek megosztása, az evangélium kihirdetése, önkéntes adakozás, úrvacsorázás, a résztvevők testi- lelki- szellemi szükségleteinek természetes és természetfölötti betöltése, a közösség sokféle módon történő gyakorlása. 

16. Úrvacsora
Hisszük, hogy az úrvacsora rendszeres megtartását Jézus Krisztus rendelte el követői számára, mint cselekvő emlékezést az ő megváltó halálára. Az Úrvacsora jegyeiben – a kenyérben és a borban – Krisztus értünk megtört testével és kifolyt vérével kerülünk szellemi közösségbe, valamint ezzel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is.

17. Örökkévalóság
Hisszük, hogy az ember léte a fizikai halállal nem ér véget. Amikor meghal, a testéből kiköltözve szellemi formában átlép az örökkévalóságba, ahol vagy Isten dicsőséges jelenlétébe (a mennybe), vagy onnan kirekesztve a gyötrelem helyére (a pokolba) kerül.

18. Feltámadás és ítélet
Hisszük, hogy egyszer minden ember fel fog támadni, és örökkévaló testben megjelenik Isten előtt igazságszolgáltatásra. A Krisztust elfogadók örök életet és tetteik szerinti örök jutalmat, a Krisztust elutasítók pedig örök halált és tetteik szerinti örök büntetést kapnak. Az igazak öröklik az Isten által teremtendő új földet és eget, a gonoszok osztályrésze pedig a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz.

19. Sátán és a gonosz szellemvilág
Hisszük, hogy Sátán valóságos személy, teremtett angyali lény, aki Isten ellen lázadt és legfőbb ellenségévé vált. Sátán az őt követő gonosz angyalok és különféle tisztátalan szellemi lények (démonok) közreműködésével az emberek gyötrésére és elpusztítására törekszik. Legfőbb célja, hogy az embert Istentől távol tartsa, és a bűn állapotában megőrizve végül az örök kárhozatba sodorja.
Sátán és a hozzá tartozó szellemi lények ítélete készen áll és az Istentől rendelt időben be fog teljesedni, amikor a tűzzel és kénkővel égő tóba vettetnek majd.

20. Házasság
Hisszük, hogy Isten formálta az embert férfivá és nővé, a férfi és nő intim kapcsolata és együttélése számára pedig a házasság intézményét alkotta. A házasság egy férfi és egy nő szövetséges kapcsolata, amely egymás megismerésén, elfogadásán és szeretetén alapul, és kölcsönös elkötelezettségben mindhalálig tart.

21. Család
Hisszük, hogy a család Isten alkotása, az emberi társadalom legfontosabb építőköve, az egyén fejlődésének, boldogságának és küldetésének elsődleges helye a földön. Az erős család az Isten terve szerinti házasságra épül, és a felelős gyermekneveléssel válik teljessé. Hisszük, hogy a gyermek Isten ajándéka, fogantatásának pillanatától kezdve teljes értékű ember, ezért a művi terhesség megszakítást emberölésnek tartjuk.

Záradék:
Mindezt Isten és az Ő igéje iránti tisztelettel valljuk, elismerve, hogy rész szerint van bennünk az ismeret, és teljes világosságban akkor fogunk látni, amikor majd színről-színre találkozunk vele. Addig is nyitottak vagyunk rá, hogy igéje és Szent Szelleme által formálja látásunkat és új igazságokat világítson meg számunkra.